Egyháziak szerepe a tudomány fejlődésében

Total Views : 9
Zoom In Zoom Out Késöbb olvasom Print

A „középkor” szó sokakban valami sötét, barbár idő képzetét kelti, hanyatló időszakot, az ókorhoz képest visszaesést, a tudomány és a technika fejlődésének megállását, elmaradott társadalmi és gazdasági viszonyokat. A történetírás azonban rácáfol erre a hamis felfogásra.

A „középkor” szó sokakban valami sötét, barbár idő képzetét kelti, hanyatló időszakot, az ókorhoz képest visszaesést, a tudomány és a technika fejlődésének megállását, elmaradott társadalmi és gazdasági viszonyokat. A történetírás azonban rácáfol erre a hamis felfogásra.

A Krisztus után 500-tól 1500-ig eltelt ezer év új élet kezdete. Új népek veszik át Európa vezetését, új keresztény államok alakulnak, a mai európai államrendszer alapjai. Az építés kora volt ez a tíz század, átvéve az ókor nagy civilizációjának értékeit, azokkal a maguk igényeihez mért új életformákat teremtettek meg.

Az ókort követően kétségkívül visszaesett a haladás, és a „sötét középkor” gondolatának terjesztői ezért az egyházat vádolják. Állítják, hogy a kereszténység győzelme állította meg egy időre, és befolyásolta negatívan a tudományos, technikai és kulturális fejlődést. Bár a római birodalomban a kereszténységet már 380-ban államvallássá nyilvánították, utána még több száz év telt el, amíg egész Európa kereszténnyé lett. A pogány országokban a misszionáriusok megérkezése előtt oktatásról, még kevésbé nyugati értelemben vett tudományról szó sem lehetett. Az általános fejlődés csak a kereszténység felvétele után indult meg. Finnországba a 12. században, Litvániába pedig csak a 14. században jutott el a kereszténység. A világban végbement fejlődés szempontjából a középkornak csak az 1000-től 1500-ig terjedő szakasza mértékadó. Ezt az 500 évet tekintve pedig a nyugati kereszténység a világ bármely más vallási közösségével összehasonlítva kétségkívül az első helyen áll.

Történelmi tények cáfolják azt a liberális-materialista nézetet, hogy a középkorban az egyház volt a fejlődés gátja. Éppen ellenkezőleg, legnagyobbrészt egyházi emberek művelték, vitték előre a középkori tudományt. Európa kulturális vezető szerepe az egyháznak, a kereszténységnek köszönhetően alakult ki.

A Föld alakja és mozgása

Máig elterjedt az a nézet, hogy az egyház a középkorban a Föld lapos voltát tanította. Ezt az állítást – a középkori egyház szellemi elmaradottságát – a tények határozottan cáfolják.

A legtöbb ókori filozófus – Arisztotelész is – a Földet gömb alakúnak tartotta. Ezt a nézetet az ókor első nagy keresztény tudósai is elfogadták, így a milanói Szent Ambrus (334–397) és Szent Ágoston (354–430). 500 után a nyugat-európai térségben a Föld gömb alakja már nem volt vita tárgya. A középkori tudósok évszázadokkal Kopernikusz előtt gömb alakú földet képzeltek el, és tanítottak. Az egyház senkit sem ítélt el azért, mert a Föld gömbölyű voltát hirdette, és semmiféle erről írt könyvet nem tiltott. A kopernikuszi fordulatnak, a geocentrikus világképből a heliocentrikus világképbe való átmenetnek semmi köze sem volt a Föld alakjához, bár sokan még ma sincsenek ezzel tisztában.

A Föld gömbölyű voltát valló és hirdető papok közül híresebbek: Szent Beda Venerabilis bencés szerzetes, a 8. század nagy angol tudósa; a francia Gerbert (930 k.–1003), „a kor legtudósabb férfija”, a későbbi II. Szilveszter pápa; a domonkosrendi Nagy Szent Albert (1200 k.–1280), a kölni és párizsi főiskola híres tanára; a 14. században Oresme-i Miklós (1320 k.–1382) lisieux-i püspök, filozófus, fizikus; a 15. században pedig Nicolaus Cusanus (Kuesi Miklós, 1401–1464) bíboros, a század híres tudósa.

A másik nagy vád az egyház ellen a Föld mozgásával kapcsolatos. Arisztarkhosz görög csillagász (Kr. e. 310 k.–230) föltételezte elsőként, hogy a Föld a Nap körül kering, vagyis ő alkotta meg a heliocentrikus világképet. 400 évvel később – 140 körül – az Alexandriában tevékenykedő, szintén görög Ptolemaiosz (Kr. u. 87?–165?) viszont azt állította, hogy a Föld mozdulatlan, a Nap és a bolygók pedig a Föld körül keringenek. Geocentrikus világmodelljében jobban tudta számítani a bolygók mozgását. A nyugati egyház tudományellenességét bizonygatók az egyház egyik legnagyobb bűnének tartják, hogy nem Arisztarkhosz elgondolását, hanem Ptolemaiosznak matematikára alapozott, az előzőhöz képest visszalépést jelentő kozmológiai rendszerét részesítette előnyben.

Ptolemaiosz azonban nem a Bibliához hű keresztény, hanem többistenhívő, pogány görög volt. Az egyház a Biblia alapján valóban a geocentrikus világkép mellett állt, és ebben az időben a kor nem keresztény tudósai szintén ezt a nézetet vallották. Az is figyelemre méltó, hogy a modern csillagászat éppen a nyugati egyház talaján jött létre. Különös, hogy Arisztarkhosz hipotézise nem a Kelet tiszta, derült csillagos égboltja alatt, hanem a gyakran felhős, borús Nyugaton fejlődött matematikailag leírható elméletté.

Már a középkorban voltak az egyháznak tudós papjai, akik nem értettek egyet a Föld mozdulatlan voltával. Oresme-i Miklós püspök, a párizsi Navarra kollégium tanára, majd vezetője, csillagászattal is foglalkozott. Támadta a geocentrikus világszemléletet, és tanította, hogy az ég nyugalomban van, a Föld pedig naponként körbe fordul a tengelye körül. Ezzel a nézetével megelőzte Kopernikuszt.

Nicolaus Cusanus bíboros száz évvel Kopernikusz előtt szintén gondolkodott a Föld mozgásáról. A tudós tudatlanság című könyvében (1440) elsőként fejtette ki – mintegy Einstein előfutáraként –, hogy abszolút mozgás nem létezik. Állította, hogy a világ, bár nem végtelen, de határtalan. A világ középpontja Isten, így a Föld nem lehet a világ mozdulatlan, rögzített közepe. Ezt írta: „A Föld mozog, még ha ezt nem is észleljük, a Föld, a Hold és a bolygók egy pólus körül, attól más-más távolságban, különböző sebességgel mozognak.”

Kopernikusz 1510-ben készítette első vázlatát az új világrendszerről, amelyet Az égi mozgások magyarázatának alapjai című tanulmányában kéziratban terjesztett. Ebben a Földgömb két alapmozgásán, a Nap körüli keringésén és a saját tengelye körüli forgásán kívül forgástengelye irányának lassú változásáról is ír. Az új világrendszerről írt nagy művén 20 éven át dolgozott, munkáját azonban sok éven át nem akarta nyilvánosságra hozni, tudományos bizonyítékait nem tartotta elegendőnek. Elméletének két legfontosabb kozmológiai alaptétele:

1. A Föld középpontja nem a világ középpontja.

2. A világ középpontja a Nap közelében van.

A kopernikuszi rendszer nem nagyon hatott az akkor élő emberekre, legföljebb néhány tudósra. Számos teológus meg volt győződve arról, hogy a kopernikuszi tan nincs ellentétben a Szentírással. Róma több mint hetven éven át nem reagált negatívan az elméletére. Néhány számítását XIII. Gergely pápa (1572– 1585) a naptárreformban is fölhasználta. Kopernikusznak a nagy nyilvánosság előtt addig alig ismert művét csak 1616-ban tették indexre, amikor Paulo Antonio Foscarini teológiatanárnak a kopernikuszi tannal foglalkozó, az egyházat sértő írása megjelent. Kopernikuszt a rotestánsok sem fogadták el. Elméletét – a katolikus egyháznál jóval korábban – Luther, Kálvin és Melanchton egyaránt elvetette.

Nemcsak vallási, de tárgyi okai is voltak annak, hogy az egyház a heliocentrikus rendszert elutasította. Az új világképet Róma azért sem fogadta el, mert – sok akkori tudóshoz hasonlóan – nem tartotta kellőképpen bizonyítottnak. A heliocentrikus világkép számos nem pap tudós, így Tycho de Brahe (1546–1601), Francis Bacon (1561–1626), Johannes Hevelius (1611–1687) számára is elfogadhatatlan volt. A Föld tengelye körüli forgását Léon Foucault (1819–1868) 1850-ben, Párizsban végzett ingakísérlete igazolta először fizikailag. Az egyház 1827-ben vette le Kopernikusz könyvét az indexről.

Kopernikusz tanával kapcsolatban érdemes még Angelo Secchinek (1818–1878), a neves jezsuita csillagásznak nevét is megemlíteni. Szerinte a Nap nemcsak a világmindenségnek nem közepe, amint azt Kopernikusz gondolta, de galaxisunknak, a Tejútnak sem, ahogyan a 19. század sok tudósa képzelte. Bár ez a fölfedezés jobban megváltoztatta világképünket, mint a kopernikuszi változás a Naprendszeren belül, nem nagyon emlékeznek meg róla.

A világmindenség keletkezése

Az egyház a Biblia alapján tanítja, hogy a világmindenségnek volt kezdete: Isten kezdetben, „a semmiből” teremtette a világot. A régi görögök ezzel szemben úgy gondolták, hogy a világmindenség öröktől fogva létezik. Az univerzumról alkotott ókori kép a 19. században ment át döntő változáson. Ma már csak kevés csillagász kételkedik abban, hogy a világmindenség nem öröktől fogva van, hanem az ősrobbanással, a Big Banggel – egyszeri teremtéssel – jött létre.

   Georges Edouard Lemaître (1894– 1966) belga pap és fizikus volt, akiben a robbanó „ős-atomnak” mint a világ eredetének gondolata 1925- ben fölmerült. Az első világháborúban Lemaître tüzértisztként szolgált, azután a Löweni Katolikus Egyetemen matematikát tanult, majd pap és főiskolai tanár lett. A táguló világegyetem- elmélet kapcsán visszafelé ment az időben, és arra jutott, hogy a világnak egyetlen pontból kellett létrejönnie, ezt nevezte ő ősatomnak. Az ősatomot kozmikus tojáshoz hasonlította, amelyből hirtelen szabadult ki az egész világmindenség minden anyaga.

Az univerzumnak nem öröktől fogva létezése fölveti a kérdést, hogy mi volt a teremtés előtt. A problémát elsők között Alexandriai Kelemen (†215 k.) egyházatya próbálta megoldani. Válasza egyedülálló, és mind a mai napig mind a katolikus egyház, mind pedig a modern fizika ezen az állásponton van: a kérdésnek nincs értelme, mert a teremtés előtt nem volt idő, az idő a teremtéssel kezdődött.

Két évszázaddal később Szent Ágoston a De civitate Dei című hatalmas művében ugyanarra az eredményre jut: Isten a világot nem az időben, hanem az idővel együtt teremtette.

Időszámításunk kezdete

Az évszám mindig valamilyen történeti eseményre vonatkozik, az azóta eltelt évek számát adja meg. A történelemben számos időszámítást – érát – ismerünk. A görögök időszámításának időpontja az első olimpiai játékok ideje, a rómaiaké Róma városának alapítása volt. Az ún. „juliusi éra” Julius Caesar új naptárának bevezetésével kezdődött. A törökök Mohamed futásától (hidzsra) számították az éveket. A keresztény időszámítás kezdőpontja Jézus Krisztus születése.

Nagyon soká tartott, amíg az új időszámítást Európában elfogadták. Nyugaton csak a 11. században vette át minden ország. Az orosz birodalomban Nagy Péter cár 1699-ben rendelte el, hogy az orosz évszámítás helyett, amely szerint abban az évben a teremtés kezdetétől számítva 7207-et írtak, térjenek át a Julianus-naptárra, és írjanak Kr. u. 1699-et.

A „Krisztus előtt” évszámmegjelölést csak több mint ezer évvel az új időszámítás megjelenése után kezdték  alkalmazni. Dionysius Petavius (1583–1652) jezsuita, kronológus, a párizsi egyetem hittudományi karának tanára javasolta 1630 körül.

1582-ig a Julius Caesar-féle naptárt használták, amely szerint egy év ideje 365 nap és 6 óra. Ez az időtartam azonban pontatlan, egy év ideje pontosan: 365 nap, 5 óra, 48 perc és 48 másodperc. Így a julianusi időszámítás minden évet a valóságosnál 11 perc és 12 másodperccel hosszabbnak vett. 1582-ig az eltolódás már 10 napot tett ki. A naptár tehát helyesbítésre szorult. Az ezzel kapcsolatos munka azonban csak 1579-ben kezdődött el. A ma használt naptárat az akkor már 80 éves XIII. Gergely pápa (1572– 1585) vezette be 1582 októberében. Elrendelte, hogy 1582. október 4-e után mindjárt október 15-ét írjanak. A pápa a naptár pontosabbá tétele érdekében a szökőévekről úgy intézkedett, hogy minden negyedik év továbbra is 366 napból álljon, kivéve azokat a 00-val végződő kerek száz éveket, amelyekben az évszázadok száma, azaz az első két számjegyből álló szám, 4-gyel nem osztható. Ennek megfelelően 1600 és 2000 szökőév volt, 1700, 1800 és 1900 azonban nem.

Hazánkban az új naptár bevezetését már 1588-ban törvény írta elő. A nem katolikus országok azonban egy ideig elutasították a reformot, mert az Rómából származott. Dániában és Norvégiában csak 1700-ban, Angliában 1752-ben, Japánban 1873-ban, Oroszországban 1918-ban, Törökországban 1927-ben vezették be.

A Gergely-féle naptárt Európa keleti felében számos országban csak a polgári életben fogadták el. Oroszországban, Szerbiában, Bulgáriában és Görögországban az ortodox egyházi naptár változatlanul megmaradt. Időszámításunk keresztény, naptárunk pápai. Amikor valaki bárhol a világon leírja a napi dátumot, akarva-akaratlanul Jézus Krisztusról és egyházáról tanúskodik.

Epilógus

A középkor előtt számos népnek volt nagy kultúrája, és sok figyelemre méltó alkotása szerte a világon. Jelentős eredményeket értek el a technika területén is. Az ősi kínaiak már ismerték a fatáblára metszett képek nyomtatását, fölfedezték a mágnességet. A régi hinduk tudtak rozsdamentes acélt előállítani. A babiloniak a kerámiát művelték igen magas fokon. Az egyiptomiak piramisokat építettek, és kitűntek az ékszerek készítésében. Mindez azt mutatja, hogy a tehetség megvolt minden kultúrában, a népek jól használták értelmüket. A mai lenyűgöző tudomány és technika bölcsőjét mégsem Ázsiában vagy Afrikában ringatták, hanem a keresztény Nyugaton, ami a keresztény középkori gondolkodásmódnak köszönhető.

Nagyon jelentős keresztény irányelv az, hogy az embernek a világot megismerni és nem meghódítani, az anyagi javakat elfogadni és nem megtartani, a természetet fölhasználni és nem kihasználni kell. A középkori, Istenben hívő ember eszerint cselekedett. Az Isten teremtette és az emberre bízott nagyszerű világot megismerni akarta, ezért kutatta titkait. A világ nyújtotta anyagi javakat Isten ajándékának tekintette, és hálásan fogadta, a természetet a maga és embertársai javára használta föl. Isten volt élete középpontjában, tudta, hogy tetteiért elszámolással tartozik, ezért felelősséggel cselekedett.

A tudomány része a középkorban kialakult európai kultúrának, amely – jelképesen szólva – három dombra épült: az Akropoliszra, a Capitoliumra és a Golgotára. Görögország hozta a demokrácia gondolatát, és a mitikus gondolkodás helyébe a rendszeresen megalapozott ismeretek utáni vágyat helyezte, vagyis életre keltette a tudományos gondolkodást. A rómaiak államszervezésüket , gyakorlatiasságukat és a római jogot hagyták örökül Európára. A nyugati kultúra harmadik dombja, a Golgota adta a keresztény hitet és erkölcsöt Európának. Akit ott kivégeztek, hirdette, hogy az abszolútum, minden valóság ősoka olyan, mint egy szerető Atya, és hogy az ember arra van hivatva, hogy vele együtt legyen és örökké éljen. A Golgota igazolja, hogy a Nyugat – legalábbis gyökerében – keresztény. A keresztény gyökér tagadása – vagy akárcsak elhallgatása – nem fejlődést, hanem visszafejlődést eredményez. Keresztény hit és erkölcs nélkül, az ember magasabb rendeltetését tagadva a tudomány és a technika nem az ember javát keresi. A materializmusra épülő jog nem az igazságot védi, hanem megfosztja az embert szabadságától, ahogyan azt a jelen és az elmúlt évtizedek eseményei szomorúan igazolják.

A papok a középkort követően is hozzájárultak a tudomány fejlődéséhez, de ennél fontosabb az egyház mindenkori állásfoglalása a helyes haladás alapfeltételét jelentő erkölcsi kérdésekben. Különösen figyelemre méltóak az utóbbi 120 év pápai megnyilatkozásai, javaslatai az egyre súlyosodó társadalmi és gazdasági problémák megoldására, az igazságosság és a szeretet érvényesítésére a sajnos mind jobban durvuló, embertelenné váló közéletben, politikában. A helyzetet reálisan értékelve a jelenlegi válságból is csak egyetlen kivezető út van: a XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájában megadott irány követése. De az egyház nemcsak hirdeti a helyes utat, hanem voltak és vannak is minden korban nagylelkű férfiak és nők, akik igazolják az evangélium igazságát. Assisi Szent Ferenctől, a középkori Krisztus-szimbólumtól a szeretet hősies gyakorlását korunkban bemutató Teréz anyáig az egyház számtalan szentje hívja fel a mai ember figyelmét is magasabb rendeltetésére, örök céljára.

A jövő még a kezünkben van. A 21. század emberének a kor adta körülmények között, a mai tudomány és technika értékes eredményeit fölhasználva, de középkori lelkülettel, Istenben bízva kell imádkoznia és dolgoznia a szebb holnapért.

A Kairosz Kiadónál 2010-ben megjelent Sötét középkor? című munkájából összeállította: Kerényi Dénes

Még több

Új képek