Lassan visszaköltöznek a keresztények Irakba

Lassan visszaköltöznek a keresztények Irakba

Lassan visszatérnek a keresztények az iraki Moszulba, ahonnét az Iszlám Állam üldöztetése elől menekültek el. Akiknek ez nem sikerült, azokat a dzsihadisták választás elé állították: áttérnek az iszlámra, vagy megölik őket. A szélsőségesek több templomot is felégettek vagy felrobbantottak. A keresztény lakosságnak még mindig csupán a töredéke költözött vissza a környékre:

– 55 ezren voltunk, mielőtt megjelent az Iszlám Állam, és mindössze hatezren tértek vissza. De ez még nem a vége!- állítja egy keresztény pap.

Irakban körülbelül másfél millió keresztény élt a 2003-as háborúig. Számuk mára a különböző dzsihadista csoportok üldözése miatt jelentősen megfogyatkozott: rengetegen elvándoroltak, főleg különböző nyugati országokba.

Mennyire volt érdekes ez a cikk?

Kérünk küldj egy visszajelzést ami fontos számunkra Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Értékelések száma:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük